Egy kis mese a habánokról:
A habánokról a 16. század eleje óta emlékeznek meg a krónikák. Kisebb településeket hoztak létre, melyekben vagyonközösségben éltek, a testvériség minden tagja egyenlő volt, csendes, befelé forduló életük a vallásos szemlélődés és a munka szolgálatában állt, tiltották az erőszakot, a fegyverforgatást.
Történetük azonban kezdetektől fogva üldöztetések láncolata. Első csoportjaik Svájc északi részén és Németország területén tűnnek fel, azonban hamar megindul szétszóródásuk Tirol, Hollandia, Morvaország irányába, számtalan közösséget alapítanak a Velencei Köztársaságban, eljutnak Magyarországra, Erdélybe s legvégül a cári Oroszország területére, sőt a tengeren túlra is. Aranykora 16. század közepétől a 17. század elejéig terjedő időszakra tehető, központja Morvaország volt. Itt vált általánossá, hogy a habánok a külvilágtól többé-kevésbé elzárt közösségeket alkottak, s csak munkájuk révén álltak kapcsolatban környezetükkel. Minden olyan foglalkozást űztek, amely nem ellenkezett hitelveikkel, volt köztük orvos, bába, kőműves, ács, késes. Jelentős számban voltak közöttük fazekasok is, akik ónmázas fehér edényeket készítettek, melynek technikáját Itáliából, Faenzából származó mesterektől tanulták. A Kárpát-medence legelső ismert habán kerámiatárgya egy 1609-ből származó víztartó. Egyedülálló motívumviláguk, színkezelésük és technikájuk nagyon különbözött környezetük népi fazekasságától. Eleinte csak főúri körökben, később a szélesebb néprétegekben is közkedvelté váltak a habán kerámiák. Díszítésviláguk az évszázadok során több-kevesebb változáson ment át, az eleinte tiltott ember- és állatábrázolások a 17. század elejére általánossá váltak. Használati tárgyakon kívül készítettek kályhacsempéket is, melyek különös megbecsülésnek örvendtek.
Sajátos módon a habán fazekasság mindvégig megőrizte mással össze nem téveszthető stílusjegyeit, nem keveredett egyéb irányzatokkal, mások nem próbálták utánozni, melyben nagy szerepe volt a zárt közösségeknek, így Közép-Európa egyedülálló néprajzi és művészeti kincse maradhatott.
